alapanyagok |
Sokat gondolkodtam, hogy milyen legyen, beleértve a színösszeállítást, az anyaghasználatot, formát. Végül a lányokkal megállapodtunk a piros-arany kiindulásban. Elő is készítettünk mindent, amire szükségünk lehet. Ami biztos pont volt, az az arany tál, amire majd a kész koszorú kerül. Ezért az alap megvásárlásánál arra odafigyeltem, hogy ne lógjon ki belőle. Előkerült tavalyról egy kis darab piros-arany zsineg, némi szalag, termések. Múltkor már szárítottunk narancskarikákat, gondoltam, karácsony tájékán biztos tudjuk majd használni.
Odatettünk pár darab mézeskalácsot is, mert majd a karácsonyfára is szeretnék tenni belőlük. A korábban szedett mogyorókat, makkokat lefújtam arany festékkel, és leszórtam csillámmal. A gyertyákat a lányok tették fel a helyükre, a gyertyatartó segítségével. A tövükbe került a zsineg, amit ragasztópisztollyal rögzítettünk. A ragasztás helye nem volt túl szép, ezt eltüntettük egy arany makkal. Ezután tettük fel a masnikat. A szatén illetve minden szalag végét gyertya felett megolvasztva meggátolhatjuk, hogy a szalag foszlani kezdjen. Én a masnit egy gombostűbel 4-5ször megtűztem, majd az alapba belenyomtam.
Amibe biztos voltam, hogy a habos mogyoróházakat fel szeretném tenni rá, így ezek következtek. Aztán a mézeskalácsok, végül a gyurmadíszek. Ide oda még ráragasztgattam egy-két fehér kis tobozkát, mogyorót, narancskarikát. Végül belehelyeztem az arany tálba, és kitettem az asztalra.
Nekem nagyon tetszik, lehet kicsit túl díszes, de ez így vagyok én. :)
A kész koszorúm |
Díszek közelről |
5 megjegyzés:
Nagyon szuper vagy Zsuzsi! Ámulok és bámulok! :)
Kedves Zsuzsi!
Tegnap elkészítettük életünk elő közös mézeskalácsát Leventével! :-)
Nagyon finom lett. :-)
Szeretnénk megköszönni a remek receptet, amit itt a blogodon találtam.
Lele fantasztikusan élvezte, könnyű volt a tésztával bánni és az eredményt is nagy lelkesedéssel falta be. :-)
Még1x köszönjük!
Folyamatosan csodáljuk és követjük a műremekeidet.
Kedves Kriszti!
Köszi a kedves szavakat! Nagyjából ugyanez az élmény fogadott, amikor begyúrtam az első mézes tésztámat. :)
Innen már csak egy lépés a házikó elkészítése.:)
Szép napot nektek!
Kedves Zsuzsi!
Második alkalommal már a cukormázzal is próbálkoztunk, de nem jártunk sikerrel. :-( Tudnál ebben tanácsot adni. Hogy készítsem? Mit használjak a díszítésre?
Így ismét csupaszok, de nagyon finomak lettek kalácskáink. :-)
Előre is köszönöm a segítséged.
Szia Kriszti!
Első körben át kell szitálni a porcukrot. Én ehhez a kifröccsenés gátló szitát használom, mert azon a legkisebbek a lyukak. ' tojásfehérjéhez kb 15 deka cukor kell.
Ha ezzel megvagy, akkor külön, magas falú edénybe üsd bele a tojásfehérjét és kezd el verni. ha kicsit habos, merd bele a cukrot, közbe verd. nem kell várni vele, mehet bele szép sorban. a végén egy fél mokkáskanál citromlé is menjen. ezután öleld magadhoz az edényt. :) a kezed melege jó hozzá alulról. így verd még legalább 5 percig.
Zacsiba töltve lehet rajzolni.
Majd írd meg hogy sikerült! Sok sikert!
Megjegyzés küldése