Lovacska torta step by step
1. Első lépésként keresgéltem a neten, és olyan képeket mentegettem le, amin a lovak oldalról voltak fotózva. Találtam egy rajzos képet, ami nagyon tetszett. Ezt ki is nyomtattam, és körbevágtam.
2. Ezután megsütöttem a piskótát, 10 db tojásból. Akkora piskótát kellett sütnöm, amiből könnyedén kivághatom a kivágott lóformát. Miután kihűlt, a papírt rátettem és az alapján körbe is vágtam. Ez lett belőle:
3. Aztán következett a nehezebbik feladat. A piskótát megtöltöttem csokikrémmel, és vajkrémet kevertem. Ezzel a vajkrémmel kidolgoztam a fej felületét nagyjából. Különös tekintettel a szemek és az orr domborulataira, valamint a pofa élére. Amikor elkészültem, betettem a hűtőbe egy éjszakára, hogy jól kifagyjon.
4. A fondant-ból egy akkora adagot átgyúrtam, amiről úgy gondoltam, hogy elég lesz. Tettem bele gél állagú barna ételfestéket, és alaposan gyúrtam, összedolgoztam, majd kinyújtottam amilyen vékonyra csak tudtam. A tortát beborítottam vele, a felesleget levágtam, és behajtogattam a fej alá. Rásimogattam a kidomborodásokra, gondosan, óvatosan.
5. Elkezdtem festegetni, a szemeket benyomni, a szájat kivágni, az orrlyukakat benyomkodni, festegetni. Levágtam a fülét, és fondant-ból kapott másikat, mert nem tetszett az eredeti. :)
6. Aztán bátrabban nekiestem a festékkel, árnyékolni is kezdtem, megkapta a sörényét is.
7. Végül felkerültek a kantárszárak, bár lehet nem így hívják. :) A lényeg, hogy végleges állapotában így festett a lovacska tortám. Akinek készült teljesen odáig volt tőle, és ez volt a cél!
Így készült az én első lovacska tortám. Ha tetszett, iratkozz fel a blogra, mert több tortáról is olvashatsz. Fülbevalók készítését is tervezem megosztani. Szép napot! Zsuzsi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése