Sokan kérdezték már, hogy a tortáimat miért nem teszem fel a honlapra. A válasz egyszerű. Mert ez a hobbim. Gondoltam, ha majd egyszer úgy sikerül egy tortám, ahogyan szeretném, akkor majd megosztom. Ez a nap most jött el, amikor is a barátnőm férjének készítettem egy harcsatortát.
Már régen elterveztük, hogy amikor eljön a nagy nap, akkor megpróbálkozom egy nagy halacskával, a nagy ho-ho-ho-horgásznak. :) Átütő sikert aratott, nagyjából szóhoz sem jutott, olyan aranyos volt, mint egy nagy gyerek, de komolyan. :))
Szóval nekiálltam, mint szoktam, lesütöttem a piskótát. 6 db tojásból készült, mert nem akartam nagyot, csak akkorát, ami elfér a tortakartonon. Málnás-túrós volt az íz, ezért saját házi málnalekvárom is színpadra került. :D
Betöltöttem a tortát és formára faragtam, amennyire lehetett. Így nézett ki:
Itt még csak a testet formáztam, az uszonyok még a kanyarban sem voltak. Vajkrémmel beburkoltam, és ment alukálni a hűtőbe.
Másnap reggel megkapta a fondant borítást. Másodszorra próbálom ki az unidec-et, amit az édes ízek-nél vásárolok. Még mindig imádom, szuper, hogy mennyire könnyű vele dolgozni, és mennyire finom is. Szóval beborítottam, és kirajzolgattam rajta a kopoltyút, a szemeket, rádolgoztam az uszonyokat.
Aztán jött a neheze. Összeraktam az airbrush pisztolyomat és nekiálltam a festésének.
Elég nehéz volt összehozni azokat a színeket amiket szerettem volna, de a végén szerintem egész jó lett. :)
Harcsatorta tejszínes-málnás-túrós :))
2 megjegyzés:
Szia!! Gyönyörűek a tortáid,imádom mindet!:) A harcsa formát milyen alakú piskótából "faragtad" ki?
Nagyon köszönöm János! :) Az alapja egy akkora téglalap forma volt, mint a sütőpapír formája, amin a harcsa fekszik. Két gyerek van, sosem megy pocsékba... ;)
Megjegyzés küldése