Először arra gondoltam, hogy sütök neki olyat, amilyet a facen megosztottak az oldalamon. Egy balerina ráhajolt a szoknyájára, és a szoknya volt maga a torta. De inkább tűnt úgy, hogy a táncos hölgy belefulladt a tortába, mint kecsesnek.
Ezért ezt kihagytam és elkezdtem összeszedni a balettozás kellékeit. A tütükés szoknya volt az első, ami eszembe jutott. El is szaladtam a méteráruba, és vettem merev tüll anyagot, amit behúztam a tortakarton méretére.
Air-brush festékszóróval lefújtam.
Rózsaszín és sárga festéket használtam.
Így néztek ki festés után a kellékek. Ezek ehetőek, bár kissé kemények. Sokkal keményebbek, mint a marcipán díszek.
Sacher tortát sütöttem, amit beborítottam fondanttal. A fondantba belenyomtam a sablont, és átkentem rózsaszín csillámmal. Erre pakoltam rá a díszeket és a rózsákat. A szélére szalagot tettem, és egy szatén masnival zártam le.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése