2015. február 8., vasárnap

Festett versenydressz, pink-türkizkék

Nagyon szép ruhát néztek ki maguknak a lányok, Zsuzsi meg is varrta hozzá az alapdresszt. Miután teljesen festett dresszt szerettek volna, a fekete részeken kívül minden más fehérből lett varratva. 

 Az alapdresszt megfújtam pink-magenta, türkiz-sötétkék árnyalatokkal, majd levasaltam.


Ezt követően megkapta az ezüst csillámot, és a köveket. 




Így néztek ki a dresszek a hozzájuk való hajdíszekkel együtt.


Kicsit továbbturbózva így néz ki, egyéni dresszként.


A kedvenc fotóm :)



Dressz hátulja,


dressz eleje


2015. február 1., vasárnap

Sárkányos dressz

Kinéztek a lányok egy nagyon szép ruhát maguknak, és a megvalósítást rám bízták. :) Az alapdresszt Ebben az esetben is Zsuzsi varrta, citromsárga-feketében kértem. Először megrémültek a gyerekek, hogy abból hogy lesz az, amit szeretnének, de megnyugtattam őket, hogy én már látom a fényt az alagút végén. :D
Szépen nekiláttam, és megfestegettem a narancsos-okkeres-pirosas szárnyakat, majd bele hajszálvékony ecsettel a barna ereket, végül a fekete kontúrokat. 


Nagyon dekoratív kis csapatdresszek lettek, amiket később egyéni versenyeken is tudnak hordani.



Ehhez azonban még rákerült pár száz darab kő, de megérte, gyönyörű lett és ragyog! :)